• KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
  • KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
  • KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
TÁMOP záró
Keresés

alt"úton egy-Más felé"

A görögkatolikus egyház Ifjúsági Gyalogos Zarándoklatot rendezett 2013. augusztus 12-től augusztus 17-ig, PocsajLétavértes – Debrecen – Nyíradony – Nagykálló útvonalon Máriapócsra, az Istenszülő Szűz Máriához.

Idén az Edelényi Kistérség „Kistérséget építünk” programjából ketten indultak útnak, Trestyánszki Rita (Ritus) immár 5. alkalommal, Kisné Szatyor Zsuzsanna (Zsuzska) pedig első zarándoklóként (balra a kis képen). Mielőtt belekezdenénk az idei zarándoklat kis beszámolójába, elmondjuk miért is jó zarándokolni!

Több oka is van: egyrészt az a lelki feltöltődés, amit az út során kap az ember, az a sok- sok élmény, amit majd az út ad, és az a sok- sok barát, akiket az út során megismerhetünk. Ugyanakkor ez az egy hét lehetőséget ad arra, hogy kicsit magunkba nézzünk, belülről szemléljük magunkat, de nem csak magunkra, hanem embertársainkra is tudjunk figyelni, meg tudjuk őket szólítani, közelebb tudjunk kerülni hozzájuk. És amit minden egyes alkalommal meg kell magunknak fogalmazni: az a cél, amiért megyünk, amiért a fájó és vízhólyagokkal teli lábbal haladunk előre. Miközben haladunk az úton, egyre előrébb és előrébb, akkor körvonalazódik bennünk egyre jobban a cél, és erősödünk lelkiekben.

Fülöp püspök atya szavai is erre mutatnak rá: „Maga az út az örömünk forrása…” Hát ezért jó zarándokolni!

 

Maga a zarándoklat már 11 éves, annak idején még kis létszámmal indultak útjukra a fiatalok, mindig máshonnan, de a cél mindig Máriapócs volt, ahol az Istenszülő Szűz Mária kegyképét találjuk és előtte imádkozhatunk.

Ebben az évben Hajdú- Bihar megye egyik nagyközségéből, Pocsajból indult a zarándoklat. A regisztráció augusztus 12-én, délután 3 órától a helyi általános iskola udvarán zajlott. A településre busszal jutottunk el Edelény-Miskolc-Debrecen-Pocsaj útvonalon. Ezekre a zarándoklatokra nem kötelező az első naptól jönni, mindenki akkor csatlakozik, amikor akar. A többség azonban első naptól gyalogolt. Pocsajba megérkezve, az iskola tornatermében lepakolva nehéz táskáinkat, egy kis pihenés után a regisztráció, a költségek rendezése és a csapatválasztás következett. Kék, piros, zöld és sárga színek közül lehetett választani. Mivel Ritus hagyományosan kék színben képviselteti magát, így én is ezt a színt választottam. A kék csapatot erősítve, megkaptuk kék kendőinket, a kék szalagokat, amiket a csomagjainkra kötöttünk fel, ivópoharakat, mivel útközben többször is kaptunk inni, valamint kék színű névtáblákat, amikre a keresztneveinket írtuk. Továbbá mindenki kapott egy egyen zarándokpólót is. A regisztráció után egyéb hasznos információkat közöltek még velünk, illetve bemutatták a mentőcsapatot (LEGOTT) is, akik ellátták az út során keletkezett sebeket, hólyagokat, duzzanatokat, napszúrást stb.

Este 18.30-kor megérkezett Fülöp püspök atya is, és az ő vezetésével vecsernyét, azaz esti istentiszteletet végeztünk a helyi görögkatolikus templomban. Más felekezetbe tartozó hívek megsegítésére a szertartások előtt mindig kaptunk egy papírt, hogy milyen imádság, ének stb. fog akkor és ott elhangzani. Püspök atya buzdító szavai körbejárták a templom falait és megerősítettek bennünket abban, hogy jó helyen vagyunk. A vecsernye végeztével elfogyasztottuk vacsoránkat az iskolaudvaron, majd esti programként táncház következett, azután csapatismerkedés. Egy nagyon vidám és jó hangulatú este után már a holnapi indulónap körül jártak a gondolataink, és a zuhanyzást követően álomra is hajtottuk fejünket, hogy másnap kipihenten indulhassunk a nagy Útra.

Álmunkat követte az ébredés és az indulás. A nagyobb csomagokat mindig elszállították a következő szálláshelyre, így napközben csak egy kisebb hátizsákra volt szükség vízzel, és egyéb hasznos dolgokkal, mint pl. naptej, esőkabát, toll, jegyzetfüzet stb. Ha nem volt korai indulás, 7.00 órakor kezdődött az utrenye, a reggeli istentisztelet, ami fakultatív módon működött, nem úgy az ezt követő Szent Liturgia, ami 8.00 órára volt meghirdetve. Ezen már mindenkinek illett részt vennie. Zsuzskának, reformátusként, eleinte furcsák voltak a szertartások, de aztán nagyon megtetszettek neki, mégpedig a rengeteg éneklés miatt, ami szerinte felszabadít, átjárja a testet-lelket, megtisztít, átmos.

A reggeli Szent Liturgia prédikációja a kiválasztásról és a változásról, a megváltozásról szólt. Isten választott ki bennünket erre a zarándoklatra, nekünk pedig az út során változni kell, napról-napra jobbá lenni. Istennel is napi kapcsolatban kell lenni, a mindennapjainkban legyen ott Ő. „...a mindennapokban kell jóban és igazságban élni, nemcsak vasárnaponként…” A szertartás után megreggeliztünk, majd elindultunk. Első napunkon nagyon szép és meleg időben volt részünk és a bemelegítő, cirka 17 km-es gyaloglás után meg is érkeztünk első állomásunkra, Létavértesre. Utunk során egyszer, egy kisebb lélegzetvételű pihenőt tartottunk, illetve parakliszt végeztünk, amely könyörfohászt jelent az Istenszülő Szűz Máriához, Jézushoz vagy valamely szenthez. Megérkezésünkkor megtekintettük az épp renoválás alatt lévő görögkatolikus templomot, majd átsétáltunk az ebéd helyszínére, ahol tűzoltók vártak már bennünket. A locsolás ellen senki nem tiltakozott a nagy melegben! Az ebédet egy kis pihenés, majd a sporttelepen a sportnap követte, ahol megrendezésre került a színek szerinti focibajnokság. A kiadós sportolás után a vecsernye, majd a vacsora következett, utána pedig átsétáltunk a szálláshelyre, ami a Létavértesi tornacsarnokban és uszodában volt. Itt lehetőség nyílt még egy kis benti strandoláshoz is, aki akart részt vett benne. Mivel a tornacsarnokban nagyon meleg volt, levegőt alig lehetett kapni, így kiköltöztünk a folyosóra, ahol már többen is helyet foglaltak, lányok, fiúk vegyesen. Sajnos egy-két férfi hangos „levegővétele” miatt keveset sikerült aludnunk, ráadásul pont ekkor volt a hajnali kelés is a korai indulás miatt!  

A harmadik napon tehát hajnali 4.00 órakor volt az ébresztő, a reggeli elfogyasztása után 5.00 óra körül el is indult az akkor még álmos csapat a nagy útra, ugyanis kb. 30 km gyaloglás állt előttünk. Az időjárás elromlott, hideg fogadott minket hajnalban. Debrecen felé útközben ismét parakliszt hallgattunk, majd Mária és zarándokénekeket énekeltünk, továbbá előkerültek a Republic dalok és társaik is. Az idő továbbra is borús maradt, az eső is eleredt, így előkerültek az esőkabátok, de így is sikerült sokunknak eláznia. Akadtak olyanok is, akik otthon felejtették eme fontos kelléket, de társaik egyéb eszközökkel, mint pl. szemetes zsák, máris kreáltak nekik egy szép esőkabátot. Ezen a napon hideg ebédet kaptunk Bánk községben, ahol ázva, fázva ettünk és majd megfagytunk. Később az idő kegyes lett hozzánk és kisütött a nap. Újra meleg lett, az esőkabátok után a pulóverek is visszakerültek a hátizsákokba. 14.00 óra körül érkeztünk Debrecenbe, halálosan fáradtan a „gyilkos” táv után. Láb és hátfájással fejeztük be aznap. Rögtön a szállásra mentünk, a Szent József Gimnáziumba, ahol finom teával és fagylalttal vártak már bennünket. Egy osztályteremben elfoglalva alvóhelyünket, sikerült pihennünk egy keveset. Ezután, mindenki az ugyanolyan zarándokpólójában, átsétált a debreceni Református Nagytemplom előtti térre, ahol a Görkapocs Fesztivál megnyitóján vettünk részt. Először a hatalmas motorokon érkező Fülöp püspök atyát és barátait fogadtuk állva, tapsolva, majd a megnyitó után, a Nagytemplomba mentünk esti vecsernyére. Ez hatalmas, példa nélküli eseménynek számított, mivel eddig ebben a templomban, II. János Pál pápa beszédén (1991) kívül más vallású szertartások nem zajlottak. Ez volt az első görögkatolikus szertartás itt. Rengeteg ember érkezett és zengett az ének, elnyomva minden beszűrődő zajt és hangot. Megható volt. A Nagytemplom egyébként nemzeti emlékhelyünk, így külön látogatási rendje van, istentiszteletek és egyéb hivatalos rendezvények alatt a látogatás szünetel. A vecsernye után, több zenei fellépő - köztük a United, Ocho Macho és megannyi színes program várt ránk és az oda ellátogató közönségre. Táncoltunk, énekeltünk, majd éjfél után élményekkel telve tértünk nyugovóra.

A negyedik napon a reggeli Szent püspöki Liturgia az Attila téri görögkatolikus templomban zajlott, amelyen a Szűzanyáról, a Szentföldről, a Szentlélekről és a hétköznapi édesanyákról is szó esett. Aznap Zsuzska felemás cipőben indult, mivel mindkét lába bedagadt, és az egyik lábára az egyik, a másik lábára a másik cipő volt kényelmesebb. A csütörtöki napunk az elcsendesedésről szólt, ez volt a zarándoklat lelki napja. Ez egy belső tisztító nap, csend van, nincs éneklés, mindenki keresi magát, a célt, az utat, azt a dolgot, kérdést, amit le szeretne tisztázni magában. Ezen a napon sok szó esik a lélekről, szerelemről, házasságról, emberi kapcsolatokról. A reggeli után, amit a templom előtti füves területen fogyasztottunk el, a Kék csapat Nyíradony felé vezette a zarándoklatot. Útközben paraklisz zajlott, és aznap tudtuk meg, hogy a táv ismét kb. 30 km-es lesz. Zsuzska nagyon megijedt, mivel a fájdalom egyre elviselhetetlenebb lett a jobb lábában, kétségbe esett, hogy nem fogja így kibírni, legyalogolni a távot! Később már olyan fájdalmai lettek, annak ellenére, hogy a mentősök segítségét is igénybe vette, hogy sajnos feladni kényszerült egy szakaszon, majd „taxiba” ülve, elvitette magát a következő megállóig, a TB-Ranchra, ami egyben az ebéd helyszíne is volt. A taxi a zarándoklaton néhány autót jelentett, akik a sérülteket, lábfájós embereket hozták-vitték. A ranchon aztán lerogyva egy padra, lelkiismeretfurdalással küszködve, Zsuzska meglátta, hogy nincs egyedül, jó pár sérült volt még rajta kívül. Ez vigasztalta is, meg nem is, de ezt mesélje el ő maga: „Lelkileg borzasztóan éreztem magam. Miért pont velem? Aki annyit túrázik, kirándul, sportol? Miért nekem gyulladt be a lábam? Mi lesz így tovább? Hogy fogok így gyalogolni? Most akkor haza kell utaznom? Kérdések tömkelege kavargott a fejemben és egyre jobban elkeseredtem. Én nem azért jöttem ide, hogy félbeszakítva fejezzem be a zarándoklatot! Én végig akarok menni! Aztán lassan belenyugodva, hogy úgysem tudok mit tenni, ha nem tudok járni, lesz ami, lesz. Elhatároztam, hogy aznap pihentetni fogom a lábam, kezeltetem, aztán majd meglátjuk.” A többiek megérkezése után ebédeltünk, majd mindenki kidőlt! Sajnos Ritus lába is bedagadt, felmondta aznapra a szolgálatot. Itt került sor az első elmélkedésre, amelyet Palánki Ferenc, Egri Főegyházmegye segédpüspöke, Feri atya tartott és a Szentlélek szerepéről szólt a fiatalok életében. Talán az egyik legfontosabb napja a zarándoklatnak a lelki nap, amikor igazán elmélyülhetünk a hitünkben, feltehetünk magunknak és az atyáknak olyan kérdéseket, amiket eddig nem mertünk, vagy esetleg akkor fogalmazódott meg bennünk. Egész nap folyamatos gyónást biztosítottak részünkre, illetve a zarándoklat alatt bármikor oda lehetett menni az atyákhoz tanácsot, segítséget kérni valamilyen probléma, kérdés esetén vagy akárcsak egy jót beszélgetni. Az elmélkedés után továbbindult a csapat, minket sérülteket, pedig elszállítottak Nyíradonyba. Itt egy szimpatikus, jó humorú atya, valamint egy nagyon kedves, segítőkész asszonycsapat fogadott bennünket.  Mivel még sok időnk maradt a többiek megérkezéséig, lehetőségünk nyílt végigkóstolni a finomabbnál-finomabb süteményeket, gyümölcsöket. A vacsorára már nem is jutott hely a hasunkban. A vecsernye és a vacsora után a település iskolájának egyik osztálytermében, fáradtan bár, de emelkedett szívvel aludtunk el.

Pénteken - böjti nap - a reggeli után 11.00 órára Balkányba érkeztünk, ahol sor került az aznapi Szent Liturgiára is. A szertartást egy frissen felszentelt pap végezte, akit köszöntöttünk is ez alkalomból. A lábaink, elviselhető fájdalommal, bírták az utat. Zsuzska minden pihenőnél, megállónál „rohant” a mentősökhöz és masszíroztatta, kezeltette őket. Ebédet is ezen a településen kaptunk, majd innen továbbindulva, megpihenve Biriben, 17.30 körül befutottunk Nagykállóba, ahol a tornacsarnokban foglaltuk el szállásunkat, persze a fiúkat és a lányokat padokkal elválasztva. Ezt a zarándoklat alatt próbálták, több-kevesebb sikerrel, betartatni. Vacsora után ellátogattunk a közeli strandra, ahol megáztattuk fáradt végtagjainkat. Szemünk előtt azonban már a megérkezés lebegett, amikor megláthatjuk az Istenszülő kegyképét és ahol letehetjük minden örömünket és bánatunkat.   

 

altSzombaton reggel Máriapócs felé indultunk, előbb még megállva Kállósemjénben, ahol 11.00 órakor a Szent Liturgia is zajlott. Ezen a településen egy nagyobb pihenőt tartottunk a templom előtt és mellett lévő füves területen. Itt már találkoztunk más zarándoklókkal is, akik szintén Máriapócsra mentek virágos, lovas szekerekkel Mária énekeket énekelve. A szertartás előtt már be lehetett a templomba menni, imádkozni, elmélyedni, többen éltünk is ezzel a lehetőséggel. Az ebédet is itt osztották, utána finom süteményeket és kalácsokat kínáltak nekünk. Miután mindenki jóllakott, a csapatok külön-külön elvonultak és csapaténekeket gyakoroltak, amiket később Máriapócson adtak elő. Újra útra kelve, elindultunk a végcél felé. Ekkor már nem külön, szín szerinti csoportokban vonultunk, hanem egy hatalmas, vegyes tömegként. Nagyon megható érzés volt, amikor végre megpillantottuk a templom tornyait, és meghallottuk a harangzúgást, ami korábban, több településen is fogadott bennünket. Máriapócson rengeteg ember várta már a zarándoklókat, köztük minket is. Büszkeség fogott el és meghatottság vett rajtunk erőt. Először körbejártuk a templomot, majd könnyeinkkel küszködve beléptünk a templom kapuján, minden zarándokló egy mécsessel a kezében, és miután azt elhelyeztük a Szűzanya oltára előtt, felmentünk pár lépcsőfokon magához a Szűzanya képéhez, amit mindenki megcsókolt. A szertartás után a kinti színpadon felsorakozott az összes zarándokló egy közös fénykép erejéig, továbbá előadtuk a csapaténekeket is. Az itt maradottak, mert volt, aki hazaindult már aznap este, a templommal szemben lévő zarándokházban foglalta el szállását, majd bekapcsolódhatott a Nagybúcsú imádságaiba. Mi, többen is, este 9 körül részt vettünk az Akathisztoszon, ahol kb. egy órán keresztül, egyetlen egy gyönyörű éneket, az Akathisztosz Himnuszt énekeltük végig, illetve imádkoztuk át. Másnap, vasárnap reggel még meghallgattuk a püspöki Szent Liturgiát, amely a halálról szólt, és arról, hogyan éljük végig úgy az életünket, hogy aztán nyugodtan és békében tudjunk meghalni. A szertartás után összepakoltunk, majd indultunk hazafelé.

Végül, Zsuzska, mint első zarándokló személyes véleményéről, tapasztalatáról következzék pár gondolat.

„Nagyon sajnáltam, hogy véget ért a zarándoklat, kicsit szomorúan, de élményekkel telve, tettre készen és nyitottabb lélekkel a világra érkeztem vissza Edelénybe. Ezen a zarándoklaton megtapasztalhattam, milyen egy olyan közösséghez tartozni, ahol az emberek figyelnek egymásra, ahol érezni lehet a szeretetet, az összetartozást, összetartást. Ami nagyon szimpatikus volt, hogy ezek a vallásos, zarándokolni szerető emberek, fiatalok mennyire közvetlenek voltak. Mindegy hogy fiú volt-e vagy lány az illető, leszólítottak és elkezdtünk beszélgetni. Az első nap kezdeti bizonytalansága után már éreztem, hogy jó lesz ez a zarándoklat, jól fogom magam itt érezni! Közösségi, közvetlen emberként egyébként sem esett nehezemre barátkozni, ismerkedni. A kisebb falvakon áthaladva sok öreg, idős ember kiállt a kapuba és integettek nekünk, jó páran sírtak is. Ilyenkor nekem sem kellett sok, hogy eleredjenek a könnyeim.”

Jövőre újra felvesszük zarándokcipőinket!

 

Készítette: Trestyánszki Rita és Kisné Szatyor Zsuzsanna

 
⇐ Vissza a kezdőlapra

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Hozzászóláshoz lépjen be!

Eseménynaptár
<<  Január 2018  >>
 H  K  Sze  Cs  P  Szo  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
Látogatók száma
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter



Firefox 1024*768-ra optimalizálva.