• KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
  • KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
  • KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
TÁMOP záró
Keresés

…ahány ház, annyi szokás, mindenkinek mások lehetnek a tapasztalatai a falusi életről, a gazdálkodásról és attól lehet mindegyik jó, élhető, hiszen most sem egyforma az életünk, ugye?! A falun belül sem egyforma az élet, a gazdálkodás. Azt mondja valaki: ez egy komoly szakma, amit évekbe telik megtanulni, én azt mondom ez egy életforma, amit egész életen át kell formálni, tanulni, csiszolni és átadni, ha van kinek, de: a fiatal, az idegen, az új ember nem mindig kér belőle, mert okos, mert makacs, mert ő jobban tudja, mert másképp akarja csinálni, mert addig úgysem hiszi el, hogy keményebb a fal, míg ki nem próbálja!

Tudom, három gyermeket neveltem fel, sok-sok fiatal nőtt fel körülöttem, akiknek nyomon követhettem sorsa alakulását. Csak nagyon kevés volt az, aki meg is fogadott valamely tanácsát az idősebbeknek, akik tapasztalataikat akarták átadni: „az a te idődben volt, ma már más a világ” vágták oda, és uzsgyi, neki a falnak! Egyszer, kétszer, sokszor. Tudjátok, az élet nincs kipárnázva, nincsenek mindenhol útjelző karók, használati utasítások, de még tuti receptek sem. A paraszti életről sem. Az olyan, amilyennek ki-ki, magának csinálja! Mi kell hozzá? Föld, jószág, eszközök?! Igen, de hogy hány féle variációban lehet ezt csinálni? Ahányan vagyunk! Persze vannak sémák, minták, stílusok, lehetőségek, elgondolások, tervek, tapasztalatok, ötletek, amiket ki lehet próbálni, aztán” vagy lesz belőle valami, vagy m’én valahova”. És persze vannak a vélemények, amikből még soha semmi nem kelt ki, nem lett leves és nem lett fedél!

Nagyon jó dolog, a tudatos vásárlói klub kialakítása, mint a gazdálkodók tuti piaca és a vásárlók tuti beszerzési csatornája, ez lehet az egyik biztosítéka az önellátó gazdaságok fennmaradásának! De hogyan is mondta az egyik termelő? Csak három féle növénnyel foglakozik a fóliában, ezért ilyet nem tud csinálni, sem önellátni. Így igaz! Egyedül nem megy! De ha kerítenétek magatok mellé a környékről még néhány termelőt, aki éppen más növényeket termel, vagy állati termékeket „állít elő”, már ütőképesebb TERMELŐ ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETET alkothatnátok, mindenki legnagyobb megelégedettségére!

Mondhatni ez is elmélet, hű de szép is lenne! Nem, nem elmélet: csak nézz körül a világban, Európa számos országában régóta működik, és senki nem akarja a másikat átverni, csőbe húzni, élősködni. Csak nálunk a „szövetkezet”szóra még mindig a szocializmus kolhozai jutnak eszébe és az a generáció, akinek már fogalma sincs arról sem, csak annyit tud róla, hogy az rossz! Politikai vetületeibe a valaha létezett szocializmus intézményeinek nem mennék bele, mert az végelláthatatlan vitákba torkollhatna, csak azt szeretném rögzíteni főleg ’85 után születettek agyában: a szövetkezet nem az ördögtől való úri huncutság! Ha az önkéntes, tagjainak előnyére válik és közös célok érdekében, mindenki javára működik! Létezik ilyen! Rajtunk múlik! Amilyenné tesszük!

Hová és hogyan menjek, ha falura akarok költözni?!

Sokan mondják, hogy nem tudják eladni városi házukat, ha rá is szánták magukat a költözésre, esetleg ki is néztek már maguknak valami alkalmatos helyet, portát. Itt kezdődik a konvenciókkal való szakítás: ha menni akarsz, add el a házadat, lakásodat annyiért, amennyiért megveszik! Lehet, hogy az az egy-kétszázezer, esetleg félmillió „kitartott” árkülönbség nem éri meg, hogy e miatt rekedjen meg az elhatározás. Saját falumban mondom: 1.5 és 4 millió között elég szép portákat lehet venni, de szerintem az ország többi vidékén is ez a helyzet, ami nem valami „divatfalu”. Tehát olyat keressetek, aminek fogy a lakossága, öregek lakják és emiatt olcsók az ingatlanok. A gettófalvakat kerüljétek! Az ellátás, az intézményrendszer szinte mindenütt hiányos, nyoma sincs a városi kényelemnek.

Ha csak lehet, ne egyedül költözz! Már úgy értem egy család, mert a teljesen szinglinek végképp nem ajánlott, a falusi gazdálkodás nem egyszemélyes dolog! Előbb keress néhány hasonszőrű családot, akik szintén költözni akarnak, együtt keressetek falut, portákat, tervezzetek együtt, közös életet, így könnyebb lesz az átmenet és lesz kire támaszkodni, mert a falu eredeti lakosságára nem igazán számíthattok, lévén 70 év az átlag életkor! Könnyebb a kulturális átmenet is, ha van hasonló környezetből jövő társ a szomszédban! Az sem baj, ha olyan falut, tanyát választasz, ahol már vagy még él egy magamfajta, aki segíthet a kezdeti időkben, meg aztán is. Mondanám, az én falumban jelenleg 12 eladó porta van és sok használatlan föld…Tehát: városi lakás elad, városi életmód felszámol, házat vesz, költözik, egy lényeges momentum: hitelt nehogy felvegyél!!! Semmilyen címszóval! Annyival indulj, amennyid van, de minél kevesebb állandó kiadásod van a nagy rendszerek felé, annál szabadabb vagy, annál kevésbé szorongatnak kényszerek! Ezért említém, hogy az igényeket is át kell szabni, a városi életmódot ne hozd magaddal, mert nem fog menni! Az LGT régi slágerével élve: „Csak az jöjjön, aki bírja, aki tudja, hogy végig csinálja, csak az jöjjön…”

Szűkítsük fókuszunkat magára a kinézendő portára, miket is célszerű tartalmaznia?

Egy lakható ház, melyet némi takarítás, meszelés után, nagyobb átalakítás, felújítás nélkül is birtokba lehet venni.  Már faluban is ritka az olyan porta, ahová nincs bevezetve a víz és a csatorna, áram meg aztán végképp, bár ha régebb óta nem lakják, a készenléti díj megspórolása miatt az áramot is leköttethették.

(Egy kis kitérő: gondoljátok meg: ha találtok egy hálózatoktól mentes házat, kaptok az élettől egy lehetőséget, hogy saját életet építsetek, ne pedig egy olyant, amilyet a szolgáltatók kényszerítenek rátok! Sokkal kevesebb rezsivel indulhattok, nincs havi víz-csatorna, áram, kábel tv, telefon, internet, gáz, hiteltörlesztés és még ki tudja hányféle trükkös módja kizsigerelésünknek! Ha van saját kút a portán, némi tisztítással iható e a vize? Vizsgáltasd be, ha igen használd azt! Az áram megkönnyítheti persze életünket, de el is vihet olyan irányba, amit nem szeretnénk: pl. nemzedékeket „nevelt, nevel fel” a tv, ahelyett, hogy anyu-apu játszana vele, mesélne neki, vagy csak egyszerűen együtt tevékenykednének valamit, mert a városban nincs mit csinálni, túl sok a szabadidő, melyet csak az elektronikus média tölt ki, észrevétlen függőséget okozva. De aki hajnaltól sötétig elfoglalja magát értelmes munkával és nem bent ül a házban és néz egy villódzó dobozt, annak nincs is ilyenekre szüksége! Gyermekednek sem! Vidd magaddal, ha még kicsi, bukdácsoljon melletted, játsszon az udvaron akármivel, a nagyobbacska segítsen, amiben tud, etessen aprójószágot, hintázzon az almafára kötött hintán, hordja neked a földet kis talicskájával, bármit, csak veled legyen! Ne a tv-vel! Legjobb, ha a tv-t nem viszed magaddal a városból! Ha híreket akarsz, elég egy elemes rádió, vagy járass újságot, azzal legalább be is lehet gyújtani!)

Szóval ház, kút (!) istálló, disznóól, tyúkól, valamilyen csűr, pajta, szín, hodály, hol hogy nevezik, ahol a szénát, egyéb terményt tárolni lehet. Kert. Minél nagyobb, annál jobb. Hegyi falvakban az még előnyösebb, ha patakparton van a telek, ahonnan szükség esetén vizet vehetsz ingyen (!) kertednek, jószágaidnak! (Városiaknak mondom: az én falumban éppen 1.200.-Ft egy m3 víz-csatorna díj! Ebből locsold a kerted!)

Az sem baj, sőt külön jó, ha az eladó rendelkezik a falu határában, vagy a tanya körül néhány, ha földel is, azt is vedd meg hozzá, ha nincs, majd bérelsz!

Ne kezdj mindjárt teljes felújítással! Nem a csempézett fürdőszoba a legfontosabb, hanem a megfelelő jószágállomány, meg a jól beművelt kert. Oszd be jól az induló pénzedet, mert nem tart örökké. Ez hozza magával a kérdést: mikor költözzek? Tavasszal a legjobb, kezdheted a kerti munkákat, beszerezheted az alapvető jószágállományt, van időd megtermelni, begyűjteni a télire valót embernek állatnak egyaránt. Gyűjtsél télire elegendő tüzelőt, rakass egy kemencét, rakott tűzhelyet, sokkal többet ér bárminél, a gázfűtést pedig felejtsd el!

 

 
⇐ Vissza a kezdőlapra

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Hozzászóláshoz lépjen be!

Eseménynaptár
<<  Január 2018  >>
 H  K  Sze  Cs  P  Szo  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
Látogatók száma
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter



Firefox 1024*768-ra optimalizálva.