• KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
  • KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
  • KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
TÁMOP záró
Keresés

Ezen a napon Szent Lucára emlékezünk, azonban a kereszténység nem tartja ezt olyan fontosnak, Szent Luca már inkább csak a legendákban él. December 13. a karácsonyi ünnepkör egyik napja. Sokkal inkább ismertek az ehhez a naphoz kapcsolódó szokások. Könnyen elképzelhető, hogy a Luca naphoz köthető a legtöbb hiedelem, jóslás, tiltás. Régen úgy tartották, hogy ezen a napon tilos volt bármiféle női munkát végezni (fonás, sütés, mosás). Nem volt ajánlatos kölcsönadni sem, mert a hiedelem szerint az elkért dolgok könnyen boszorkányok kezére kerülhetnek. A magyar nép tudatában kétféle Luca ismert, a jóságos és a boszorkányos. Az utóbbi terjedt el inkább a hagyományban.

 Luca szék: A Luca szék hagyományos alakja ötszög vagy boszorkányszög: egy szabályos ötszög köré írt öt egyenlő szárú háromszögből kialakuló csillag. A széknek olyan erősnek kell lennie, hogy egy férfi súlyát megtartsa. Karácsonykor az éjféli misére a készítők a kabátjuk alá rejtve vitték be a széket a templomba. A székre állva éjfélkor megláthatták a boszorkákat. Ezután a kíváncsi embereknek el kellett menekülniük, nehogy a boszorkák széttépjék őket. A széket aztán otthon tűzbe dobták, ez a tűz a boszorkák végét jelentette.

Bocz János dombóvári fafaragó szerint a Luca szék elkészítéséhez az alábbi anyagokat kell felhasználni. 13 darabból kell állnia és 13 napig kell készülnie a széknek.

  • Az ülőlaphoz tölgyet használnak, mely 31 cm átmérőjű és 8 cm vastagságú.
  • A lábak különféle fákból készülnek, csertőlgy, akác és kőris, A lábak összekötő rudai bükk, fekete dió és szelíd diófából vannak.
  • A csapok: 2 db fenyő /vörös- és lucfenyő/, 2 db hárs /apró- és nagylevelű/, 1 db cseresznye, 1 db gyertyán.

A szék készítését december 13-án /azaz a mai napon/ kezdik el és kilencféle fát használnak hozzá: kökényt, borókár, jávorfát, körtét, somot, jegenyefenyőt, akácor, csert és rózsafát. A szék készítésénél szögek helyett csupán fából készült ékeket használnak. A 13 nap alatt amgí készül a szék, minden nap csak egy műveletet lehet rajta elvégezni, innen ered a népi mondás is, hogy "Lassan készül, mint a Luca széke".

Luca naptár: A régi magyar Luca hagyománykör egyik eleme, mi szerint a következő év januárjában a megfigyelési helyen átlagosan olyan idő lesz, mint Luca napján, februárban olyan, mint Luca másnapján és így továbbegészen karácsonyig, ami a következő esztendő decemberi időjárására utal.

Luca búza: A következő év termését próbálták megjósolni a Luca búza keltetéssel. Luca napján búzaszemeket kezdtek csíráztatni, amelyek jó esetben karácsonyig kizöldültek. Azt tartották, hogy ha karácsonyig kikel a búza, akkor jó termés várható.

Lucázás: Luca napjának hajnalán a gyerekek körbejárták a házakat, és lopott fán vagy szalmán térdelve mondókákkal bőséges termést és jószágszaporulatot ígértek kisebb ajándékokért cserébe. A gyerekek, ha nem kaptak ajándékot, akkor a jó kívánságok helyett átkokatm kívántak.

Forrás: http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-1393.html

http://hu.wikipedia.org/wiki/Luca napi szok%C3%A1sok

http://hu.wikipedia.org/wiki/Luca_sz%C3%A9ke

 

 
⇐ Vissza a kezdőlapra

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Hozzászóláshoz lépjen be!

Eseménynaptár
<<  Január 2018  >>
 H  K  Sze  Cs  P  Szo  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
Látogatók száma
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter



Firefox 1024*768-ra optimalizálva.