• KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
  • KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
  • KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
TÁMOP záró
Keresés

alt

 

Látnivalók

A XVII. században a református vallás kezdett megerősödni, az egyre növekvő hívek száma miatt egy nagyobb templomot kellett építeni, így 1813-ban épült a jelenlegi templom a korábbi helyére. A templom így 223 felekezeti tagnak ad helyet, valamint egy orgona elhelyezésére is sor kerülhetett a felújítás során. Mennyezete kazettás, ám díszetlen, a XVIII. századi eredetű harangokat fából készült haranglábon helyezték el, melynek az alapja kőből készült. A haranglábon 4 db 4 m-es oszlop, fagerendákkal volt összekötve, a tető pedig fazsindelyből készült.

 

Megközelítés                                                                                                               GPS:48,33178, 20.86156

Hegymeg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az Edelényi Járás területén, Miskolctól 32 km-re északra fekszik. Közúton Miskolcról indulva a 26-os, majd Sajószentpétertől a 27-es számú főútovonal vezet Edelényig, onnan pedig Damak után érhető el a település.

Tömegközlekedési eszközzel, busszal Edelényből lehet megközelíteni, a legközelebbi vasútállomás Edelényben található.

(A település a Google térképén.)

 

Története

Hegymeg községet az oklevelek elsőként 1272-ben említik Higmugi néven, mely megnevezés „hegy mögötti hely” elnevezésre utal. Valószínűsíthető, hogy már a tatárjárás előtt is fennállt a település, azonban csak az Árpád-korra vált virágzó faluvá. Első birtokos családja a Hegymegi nevű család volt, II. Lajos a XV. században Tomory Lőrincnek és Lajosnak adományozza a birtokossági jogot. A házasságok és a Hegymegi család elzálogosításának köszönhetően a birtok apró részekre oszlott, így a nagybirtokos családból közép-, majd kisbirtokos lett.

A török hódoltság idején, mivel a falut nemesek lakták, nem fizetett adót, ennek okáért a török felégette a községet, kirabolta, majd a lakókat elhurcolta. A hódítások következményeképpen a falu lakói megrettentek és felajánlották az emelt összegű adó megfizetését.

Hegymegi István támogatásával a XVI. században a szőlőművelés kezd fellendülni.

A XX. század első felében létesült az egy tantermes református általános iskola. Hegymeg lakossága szinte teljes egészében a mezőgazdaságból élt, a föld nehézkes megművelhetősége miatt a szőlőtermelés és állattenyésztés terjedt el. A XX. század végére a falu elöregedése és kihalása ezt a Csereháti települést is fenyegeti.

 

Közigazgatás

Hegymeg község a Laki Körjegyzőséghez tartozott az ’50-es évekig, majd Damakkal alakított tanácsot, 1966-ban pedig ismét Lak társközsége lett. A rendszerváltást követően Hegymeg is önálló települési önkormányzatot hozott létre, mely Tomor Körjegyzőségi Hivatalához tartozott.

Polgármesteri hivatala jelenleg is működik és a Borsodsziráki Közös Önkormányzati Hivatalhoz tartozik. Hegymeg Község Önkormányzata 3786 Hegymeg, Petőfi Sándor út 18. szám alatt található, a képviselő-testület létszáma három fő plusz a polgármester.

 

Érdekességek

A településen és 10 km-es körzetében nincs orvos, így ha valaki megbetegedett, a falu füvesasszonyához Pásztor nénihez fordult segítségért, aki nagy tudású, sokat tapasztalt asszony volt.

 

Szolgáltatás

A településen található egy általános iskola 1-3 osztályig, egy kiskereskedelmi üzlet és vendéglátóhely.


(Fotók Hegymegről a Google oldalon.)

 

 
Eseménynaptár
<<  Január 2018  >>
 H  K  Sze  Cs  P  Szo  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
Látogatók száma
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter



Firefox 1024*768-ra optimalizálva.