• KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
  • KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
  • KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
TÁMOP záró
Keresés

altA hétvégén megkezdődött a labdarúgó Megyei Bajnokság őszi fordulója. Úgy látszott a nyári szünet jót tett a játékosoknak, hiszen néhány mérkőzésen gólzáporral kezdték a szezont. Reméljük a későbbiekben is izgalmas játékot nyújtanak számunkra a csapatok.

 

 

A Megyei I. osztályban Szikszó-Tomor -Lak hazai pályán 3 pontot szerzett, Edelény pedig az első fordulón 1 pontot vihetett haza.

A Megyei II. osztályban Borsodszirák csapatával bővült a "kör", ugyanis a csapat az előző szezonban még a III. osztályban versenyzett, feljutása miatta azonban  az őszi szezont a II. osztályban folytatja. Első szereplése bravúrosra sikeredett, Bánhorváti csapatát ugyanis 8-2re megverte. Szintén remekül szerepelt Szendrő és Hidvégardó csapata is hazai pályán, ők ötször találtak be az ellenfél kapujába. Bódvaszilas és Meszes közül ezúttal Meszes került ki győztesként. A III. osztály mérkőzései még nem kezdődtek el, a hivatalos oldalon sem tüntették fel  kezdés pontos időpontját. Annyi viszont biztos, hogy Szendrőlád csapata ismét a Kazincbarcika csoportban versenyzik.

A szezon további érdekessége, hogy ezentúl a mérkőzések után kötelező az elektronikus  jegyzőkönyvek használata. Így a sportszervezeteknek már a hétvégi bajnokságon kellett használniuk az online jegyzőkönyvet. A szükséges feltételeket ,- mint például a laptop vagy számítógép, internet kapcsolat, nyomtató -a csapatok sportszervezeteinek kell biztosítani. Amennyiben ezeknek a hiánya felmerül, a sportszervezetek ellen eljárás indul.

 

Arany Fácán M. I. Felnőtt 2013/2014 őszi sorsolása (I. forduló)

 

Dátum

Hazai csapat

Vendég csapat

Eredmény

2013. 08.17. 

(Szombat)

Szikszó-Tomor-Lak

Mád

1-0

(0-0)

2013. 08. 17. 

(Szombat)

Bükkábrányi SC

BTE Edelény

1-1

(0-0)

 

Arany Fácán M. II. ÉSZAK Felnőtt 2013/2014 őszi sorsolása (I. forduló)

Dátum

Hazai csapat

Vendég csapat

Eredmény

2013. 08.17.

(Szombat)

Bódvaszilas

Meszes

1-3

(1-3)

2013. 08.17.

(Szombat)

Borsodszirák

 Bánhorváti

8-2

(2-2)

2013. 08.17.

(Szombat)

Szendrő

Szalonna

5-1

(1-0)

2013. 08. 18. 

(Vasárnap)

Hidvégardó

Kiskinizs

5-0

(4-0)

 

 

Forrás: http://www.boon.hu/

http://www.borsodfoci.hu/

 
⇐ Vissza a kezdőlapra
Eseménynaptár
<<  Január 2018  >>
 H  K  Sze  Cs  P  Szo  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
Látogatók száma
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter



Firefox 1024*768-ra optimalizálva.