• KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
  • KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
  • KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
TÁMOP záró
Keresés

altAz Edelényi Rendőrkapitányság 2013. augusztus 19-én ismeretlen tettesek ellen indított nyomozást kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének gyanúja miatt. Ugyanis az említett napon a település egyik lakóházának szúnyoghálóját kivágva és az ablakot befeszítve jutottak az ingatlanba a tolvajok, ahonnan laptopot, könyvutalványt és készpénzt is eltulajdonítottak.

Ez idő alatt az Edelényi Rendőrkapitányságon szintén betöréses lopás miatt indult eljárás és az elkövetők kiléte az ügyben is ismeretlen volt. 2013. augusztus 18-án nappal egy edelényi lakásba hasonló módon hatoltak be ahonnan különféle arany- és ezüstékszereket, órákat loptak el.

Az augusztusi hosszú hétvégén történt betörések adatainak feldolgozása során az Edelényi Rendőrkapitányság nyomozói az információgyűjtésnek és a házkutatások eredményének köszönhetően 2013. augusztus 21-én két helyi férfit állítottak elő. A feltételezett tetteseket a fent említett két bűncselekmény elkövetésének gyanújával vádolták. A feltételezés szerint az egyik elkövető a 23 éves B. Béla, a másik elkövető a 19 éves M. Arnold a gyanúsítotti kihalgatás során a két bűncselekmény elkövetését beismerte.

 

Forrás: www.boon.hu

 
⇐ Vissza a kezdőlapra

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Hozzászóláshoz lépjen be!

Eseménynaptár
<<  Június 2017  >>
 H  K  Sze  Cs  P  Szo  V 
     1  2  3  4
  5  6  7  8  91011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
Látogatók száma
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter



Firefox 1024*768-ra optimalizálva.