• KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
  • KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
  • KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
TÁMOP záró
Keresés

altKétség kívül térségünk egyik legnagyobb turisztikai vonzerejét az Aggteleki Nemzeti Park területén lévő cseppkőbarlangok alkotják, amely természeti képződmények a Világörökségi lista 2. helyét szerezték meg. Azonban most egyes barlangok szakaszai bizonytalan ideig zárva tartanak, így a látogatás is szünetel. A kellemetlenségért az ANPI elnézését és megértését kéri a látogatóknak.

 

altAz Edelényi Rendőrkapitányság lezárta a nyomozást annak a 19 és 17 éves rakacai férfinak az ügyében, akik 2013. február 2-án törtek be az egyik helyi közintézménybe. Az Edelényi Rendőrkapitányság a szabálysértési értékre elkövetett betöréses lopás vétsége ügyében folytatott nyomozást befejezte, az iratokat a vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte.

 

altAz elmúlt időszakban Edelény város több útszakasza is új aszfaltborítást kapott. A császtai szőlőhegyre vezető utat emelném ki a felújítások közül, ugyanis az az út eddig nem volt végig aszfaltozott csupán zúzott kővel borították le. Ezen útszakasz megépítése azt is jelenti, hogy a VIII. Császtai Búcsú iránt érdeklődők és az azon résztvevők, már kultúráltabb módon közelíthetik meg az esemény színhelyét.

 

altAz edelényi Rendőrkapitányság vezetője Soltész András r.alezredes 2013. szeptember 3-án (kedden) lakossági fórumot tart az eddig havi rendszerességgel megtartott fogadónapok mellett. A fórumra 13:00 órától 15:30 óráig érkezhetnek a polgárok észrevételeikkel, javaslataikkal, gondjaikkal, problémáikkal az edelényi Rendőrkapitányság épületébe, ami a Miklós Gyula út 6. szám alatt található.

 

alt

Szendrő városa ismét „ünnepelhet”: a Százszorszép Majorette csoport ugyanis az eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta az augusztus 22-25. között  Tatabányán megrendezett X. Európa Bajnokságon. A bajnokságon 10 ország vett részt, s több mint 100 csoport mérte össze tudását egymással, természetesen más-más kategóriában. Összesen 469 koreográfia került bemutatásra a versenyen.

 

altEdelény Város Önkormányzat képviselő- testülete által kiírt pályázatot, amely a város tulajdonában álló köztemetők üzemeltetéséről szólt a Kerékgyártó és Társa Kft. nyerte meg.  A pályázat kiírásának oka, hogy a Kerékgyártó és Társa Kft 2008. szeptember 1-től üzemelteti az edelényi és finkei önkormányzati temetőket, a szerződés érvényessége azonban 2013. július 31-el lejárt.

 

altA Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával augusztus 27-én négy ország – Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia – lovasai indultak útnak Aggtelekről, hogy három hét múlva a lengyelországi GŁadyszowba érkezzenek huculjaik nyergében.

 

altIdén nyáron sem maradt el Tornabarakonyban a Képzőművészeti Alkotótáborban készült munkák bemutatása. A tehetséges fiatalok alkotásainak a Tornác Galéria (Levendulás ház) adott otthont.

 

altAz Edelényi Rendőrkapitányság 2013. augusztus 19-én ismeretlen tettesek ellen indított nyomozást kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének gyanúja miatt. Ugyanis az említett napon a település egyik lakóházának szúnyoghálóját kivágva és az ablakot befeszítve jutottak az ingatlanba a tolvajok, ahonnan laptopot, könyvutalványt és készpénzt is eltulajdonítottak.

 

altIsmerkedjünk meg egy picit a földi élet elsődleges energiaforrásával  a napenergiával.
A Nap sugárzásából adódóan a földi élet számára elsősorban az elektromágneses sugárzás, a fény a legjelentősebb.
A földünket érő napenergia  több ezerszeresen meghaladja a jelenlegi energiaigényünket, ezért ennek a lehető legnagyobb felhasználása az emberiség számára a jövőben egyre nagyobb és nagyobb jelentőségű lesz a jelenleg használt energiahordozók kimerülése miatt.

 

altAz Edelényi Rendőrkapitányság 2013. márciusában nagyobb értékben elkövetett lopás bűntett gyanúja miatt ismertelen elkövető ellen indított eljárást. A városban lévő zálogházak közül az egyikbe ugyanis 2013. március 28-án egy ismeretlen férfi ment be, mint vásárló.  A férfi kérésére az eladó aranyláncokat mutatott neki, azonban a férfi felkapta a pulton lévő ékszertartó tálcát, amin a láncok voltak és elszaladt vele.

 

altA Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakképző Iskola 2013. szeptember 01-én (vasárnap) 16:30 órai kezdettel tartja ünnepélyes tanévnyitóját az intézmény aulájában.
Az első osztályt kezdő diákoknak 16:00 órai kezdettel vecsernye lesz az iskola kápolnájában. Az iskola ünnepélyét jelenlétével megtiszteli Dr. Orosz Atanáz a Miskolci Apostoli Exarchátus püspök exarchája. A tanévnyitó után a kedves szülőket rövid tájékoztatóra várják az elkövetkezendő tanév rendjéről.

 

altAugusztus 20-a az egyik legfontosabb nap államunk és magyarság életében: ezen a napon ünnepeljük államalapító Szent István királyunkat, a keresztény magyar államalapítást. Ez a nap Magyarország hivatalos állami ünnepe. Augusztus 20-a az Új Kenyér ünnepe is. Érdekesség, hogy ez a legrégibb magyar ünnepnap. Szent István uralkodásakor Nagyboldogasszony napját, augusztus 15-ét jelölte ki ünneppé.

 

altEdelényi lakosokat, környékbeliek, turistákat vagy éppen az erre járókat egyaránt foglalkoztatja az Edelényi kastélysziget. Ezen nem sok csodálkoznivaló van, hiszen az épület és az őt körülvevő környezet szemmel láthatóan hatalmas változásokon ment keresztül az elmúlt 2-3 évben. A legtöbben talán arra a kérdésre keresik a választ, hogy ha már ennyire megszépült a kastély és a park, mikor lehet már látogatni?

 

2013. augusztus 5-én telefonon időpontot kértem az Edelényi Rendőrkapitányságra, hogy a másnap tartandó fogadónapról kérdezzem a Kapitányságvezető Soltész András r.alezredest. A beszélgetésből sok hasznos információhoz jutottam, amit megoszthatok az érdeklődőkkel.

 

altValószínűleg sokan hallottak már a megújuló energiák felhasználásának hasznosságáról.
Térségünkben is látni már ilyen kezdeményezéseket és lépéseket önkormányzatoknál, de szerintem jóval kisebb mértékben, mint ami szerencsés lenne. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy minden alkalmat megragadjunk arra, hogy tudatosítsuk az emberekben ennek a fontosságát.

 
További cikkeink...
Eseménynaptár
<<  Január 2018  >>
 H  K  Sze  Cs  P  Szo  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
Látogatók száma
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter



Firefox 1024*768-ra optimalizálva.