• KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
  • KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
  • KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
TÁMOP záró
Keresés

altA História völgy egyik értékes állomása a Szalonnai Református Egyházközség parókiája. Itt kapott helyet a Bódva völgy neves szülötteit bemutató kiállítás. Az anyagot Laki-Lukács László gyűjtötte és rendezte. A bemutatóhely maga a Csereháti Településszövetség jóvoltából valósulhatott meg. Az egyházközség  több mint száz embert látott vendégül a nyitórendezvényen szeptember 22-én a Leader pályázat és saját erejének köszönhetően.

Szombat délután a XVIII. századi harangláb  harangja Istentiszteletre hívogatott  a műemlék templomba. Demeter Zoltán (országgyűlési képviselő) lelkipásztor hirdetett igét. Közreműködött a Komjáti Református Kórus. A szószékről is az összefogás eredményességét emelte ki a lelkipásztor. A templom adott teret Cs.Varga István irodalomtörténész, nyugalmazott egyetemi tanár  ünnepi előadásának is, ahol Fábri Zoltán, Martinkó András - aki éppen 100. évvel ezelőtt született - , Kalász László, Vanyó László szellemi munkásságát ismerhettük meg. Az élményt  Kulcsár Imre színész versmondása tette még teljesebbé.Két óra múltán az „irodalmi kávéházban” (parókia udvara) zenészek várták a templomból kijövőket.”Arany János Daloskönyve” című műsort hallgathattuk Dsupin Pál és Herczeg László előadásában (azonos című CD-jüket ajánlom figyelmükbe!) Kalász László özvegyével helyezett el babérkoszorút Cs.Varga István - majd nem maradt más hátra, mint  hogy Laki Lukács László átvágja a nemzetiszín szalagot az irodalomtörténeti kiállítás ajtaja előtt. A jó hangulatú, kötetlen beszélgetésnek csak az est hűvössége vetett véget.

A kiállítást a későbbiekben előzetes bejelentkezés útján ajánlott megtekinteni.(Dúzs Béláné,Tel.:06/48 458-053)

alt

 
⇐ Vissza a kezdőlapra
Eseménynaptár
<<  Január 2018  >>
 H  K  Sze  Cs  P  Szo  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
Látogatók száma
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter



Firefox 1024*768-ra optimalizálva.