• KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
  • KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
  • KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
TÁMOP záró
Keresés

altAz alábbi cikkből a sport szerelmesei és azon belül is a Bódva-völgyi Maratonnak hódolók tudhatnak meg hasznos információkat. Loj Balázsnak, a verseny szervezőjének tettem fel néhány kérdést a 2013. 08. 31-i maratonnal kapcsolatban. Biztos vagyok benne, hogy az interjúból olyan kérdésekre is választ kaphatnak az olvasók, amit eddig nem biztos, hogy tudtak.

A verseny kezdetének időpontját, helyszíneit és egyéb tudnivalókat holnapunk eseménynaptárában olvashatják.

Kinek az ötlete volt a Bódva-völgyi maraton megszervezése?

23 évvel ezelőtt egy edelényi, sportszerető, és sportoló baráti társaság tagjai döntöttek úgy, hogy lefutják a maratoni távot. Ez a kis csapat akkoriban példát mutatott nekünk, fiataloknak, és gyerekeknek azzal, hogy minden nap kijártak az kastélykerti sportpályára, futottak, tornáztak, teniszeztek, vagy éppen csak napoztak, beszélgettek. Tetszett nekünk az életmódjuk, a légkör, amelyet ott a sportpályán teremtettek, és követtük a példájukat: sportoltunk, sportolunk ma is. A baráti versenyt néhány év múlva egy helyi építőipari vállalkozás kezdte el finanszírozni és szervezni, akkoriban Neptun-maratonnak hívták…

 

Miért hozták létre ezt a versenyt, mi a célja? Hol lesz a rajt –hol lesz a cél?

Mint említettem kizárólag sportszeretetből, és barátságból, és nem kis mértékben virtusból kezdték el az „öregek”, mi pedig a hagyomány, és a tisztelet erejével folytatjuk. A rajt, mint 23 éve Jósvafőről indul, a cél pedig, mint 23 éve a Kastélykerti Sportpálya.

 

Eddig az Edelényi Kistérség volt a maraton fő szervezője, most pedig már Szendrő város. Miért történt ez így?

Volt egy olyan időszak, amikor nem finanszírozta senki a versenyt, annak is megvolt a szépsége, mert hangulatos, családias légkörben néhány tucatnyian csináltuk végig a futást. 5 éve az én személyes kezdeményezésemre, Szaniszló János, akkori kistérségi elnök, és a Kistérségi Társulás polgármestereinek jóváhagyásával átvette az Edelényi Kistérség. Forrást mindig találtunk rá, a szervezést vállalta a Társulás. A törvényi változások, és a közigazgatás gyökeres átszervezése után a kistérségek szerepe csökkent, a lehetőségeik szűkültek. Szendrő városának több olyan térségi szintű projektje van -tehát több települést is kötelezően érintő- amely egészségmegőrzéssel, egészségvédelemmel, sporttal foglalkozik. Amikor Tomorszki István polgármesternek felvetettem a rendezés lehetőségét azonnal igent mondott, sőt tevékenyen részt vesz a szervezésben, és a lebonyolításban is. Ezúton is köszönjük neki, és Szendrő Város Önkormányzatának.

Szintén köszönettel tartozunk Fischer Ferdinándnak, Szaniszló Jánosnak, Viszoki Csabának, a Mangalicanga kerékpárboltnak, a Döme bringaboltnak, a Nagy Gyula Nonet Bt.-jének, a Templomkerti Kisvendéglőnek, Molnár Csabának, a Slezsi pálinkafőzdének, és a 4 évszak Vadásztársaságnak. Hangsúlyoznám, hogy ez nem kötelező mondat volt, hanem tényleg köszönettel tartozunk, nélkülük nem sikerült volna megrendezni a versenyt.

 

Nemrég volt a IV. és a XXII. maraton is? Miért ennyire eltérőek a számozások?

A már említett baráti társaság 23 éve rendezte meg először, a Kistérségi Társulás pedig 5 éve vette át. 5 éve neveztük el Bódva-völgyi Maratonnak is. Ezért az eltérés.

 

Egy évben csak egyszer rendezik meg az eseményt? Van állandó időpontja?

Minden év augusztusának utolsó szombatján rendezzük meg, és ez a jövőben is így lesz.

 

Vannak különböző kategóriák? (nem, kor, versenyszám) Gyerekeket is be lehet vonni a versenybe?

Futó kategóriában 42 km, 21 km, 10 km a teljesítendő táv, kerékpárral 42 km-t kell megtenni. A férfiakat, és a nőket külön díjazzuk, valamint különdíjat kap a legfiatalabb, és a legtapasztaltabb –tehát a legidősebb versenyző. Időről-időre egyre több gyerek is részt vesz a rendezvényen, aminek külön örülünk.

 

A futáson és a kerékpáron kívül van e lehetőség egyéb sportágban indulni? Pl.: görkorcsolya

Persze, a kategóriákon felül bármilyen járművel indulhatnak a vállalkozó szelleműek, többször láttam már, hogy görkorival végigmentek a teljes távon. Azért rollerral nem ajánlom, eléggé fárasztó lehet…

 

Mivel jutalmazzák a nyerteseket? Vándorkupa van e vagy a nyertes megtarthatja a díjat?

A baráti jelleget azért szeretnénk megtartani, a 42 km-t elsőként teljesítők díja egy óriási pezsgő, a hagyományoknak megfelelően. Idén a legjobb időt teljesítő egy sport-vásárlási utalványt is kap 10 ezer forint értékben. A többiek is pezsgőt, oklevelet, és kisebb díjakat kapnak a támogatóink jóvoltából.

 

Van lehetőség arra, hogy a versenyzőket és a kerékpárokat elszállítsák a verseny rajtjához?

Igen, minden kerékpárt, és minden versenyzőt a rajt helyére szállítunk.

 

A versenyzők a verseny ideje alatt és célba érkezésük után vendégül lesznek látva valamivel? (Pl. Kapnak menetközben valami hűsítőt? a célban lesz megvendégelés? Egyáltalán hol lesz a befutó helye?)

A verseny közben mindenki saját magának gondoskodik üdítőről, csokiról, gyümölcsről. A verseny résztvevőit a díjkiosztó után vendégül látjuk a Templomkerti Kisvendéglőben egy szerény vacsorára, és egy baráti beszélgetésre, élménybeszámolóra.

 

Hány kilométerenként van ellenőrző pont? Volt már csalásra korábban példa?

Nincs ellenőrző pont, ez nem egy profi verseny, inkább egy sportnapnak, vagy tömegsport-rendezvénynek nevezném az eseményt. Én nem tudok csalásról, de nem is érdemes csalni: aki csal az csak saját magát csapja be, aki csalással vádol olyat, aki azt nem tette meg, az pedig nem tudja mit jelent 42 kilométert lefutni.

 

Hogyan biztosítják a versenyt, hogyan próbálják megelőzni a baleseteket? Lesz-e valamilyen rendőri kíséret a versenyzőknek vagy helyszínbiztosítás a rajt illetve cél helyszínén?

A rendőrségtől évről évre sok segítséget kapunk, járőreik fokozott jelenléte biztonságérzetet ad a versenyzőknek. A versenyzőket biztosítja egy motoros kísérő, és 4-5 autós is. Az utolsó versenyző után rendszerint beállítunk egy kísérőautót, aki „végigcsorog” a célig, nagy felirattal hirdetve a versenyt. Ezen felül pedig kérjük a versenyzőket a közlekedési szabályok betartására, és a láthatóság, a jól láthatóság biztosítására.

Mindent összevetve egy szép, és kihívásokkal teli versenynek nézünk elébe.

 

Nagyon sok sikert és kitartást kívánok a holnapi versenyen indulóknak! HAJRÁ!

 

 
⇐ Vissza a kezdőlapra
Eseménynaptár
<<  Január 2018  >>
 H  K  Sze  Cs  P  Szo  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
Látogatók száma
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter



Firefox 1024*768-ra optimalizálva.