• KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
  • KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
  • KIEMELT APRÓHIRDETÉS!
TÁMOP záró
Keresés

alt

2013. július 20-án sikeresen lezajlott a Bódvaszilason megrendezett Gépésztalálkozó. A program a Bódvaszilasi önkormányzat és a DUTRA Barátok Társasága jóvoltából valósulhatott meg. A DUTRA Baráti Társaság önszerveződő alapon jött létre. Feladatuknak tekintik a magyarországi traktorgyártás HOFFER-DUTRA hagyományainak megőrzését, ápolását és veterán gépek gyűjtését "kortárs" gépekből is. Az ingyenes esemény a Bódvaszilasi kastély kertjében zajlott. A nap folyamán a traktoros felvonulás mellett az érdeklődők különféle -a programhoz kapcsolódó- kiállításokat is megtekinthettek.

  • Stíber József, aki a rendezvény főszervezője volt a következőket írta egy közösségi oldalra:

    "Először rendeztünk gépésztalálkozót Bódvaszilason a vártnál nagyobb sikerrel. 14 traktor, 3 stabil motor és 12 különböző kézi hajtású eszköz került kiállításra. Volt itt 40 perces traktoros felvonulás, kukoricamorzsolás, egyensúlyozás két traktor közé szorított fapallón két vödör vízzel, és Magyarországon először megcsináltuk a traktorkoncertet is. Utóbbi igazi (hang) erő demonstráció volt, némi füstfelhő kíséretében.

    Jómagam a vezénylést is külön élményként éltem meg. Több mint 200 ember jött el, Budapestről, Szendrőből, Komjátiból, Szögligetről és még Szlovákiából is voltak gépészek és vendégek.

    Az idő kegyes volt hozzánk, és előző este mosta le gépeinket, így nekünk az igazi napsütés maradt. Minden korosztály talált magának programot, és értékes nyeremények találtak gazdára.

    Köszönjük a szervezőknek és azoknak a gépészeknek, akik bátran eljöttek, hogy bemutassák gépeiket, és találkozhassanak egymással! Egyúttal köszönet az érdeklődőknek is!

    Bizonyosan állíthatom, 2014-ben újra megrendezzük a Bódvaszilasi Gépésztalálkozót."

 

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

 

A cikk megírásában való közreműködésért köszönet Fazekas Attilának és Horkay Balázsnak.

 
⇐ Vissza a kezdőlapra
Eseménynaptár
<<  Január 2018  >>
 H  K  Sze  Cs  P  Szo  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
Látogatók száma
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter



Firefox 1024*768-ra optimalizálva.